A kis Wyspiański múzeum

Nem akartam rögtön elmenni a Nagy Krakkói Múzeumba, ami legalább annyira ijesztő kívülről, mint a Varsói párja. Helyette a Wyspianski-múzeumot kerestem fel, ami kicsinek és otthonosnak ígérkezett, hiszen a festő legtöbb képe úgyis Varsóban van...

A szóban forgó művész igazi Krakkói figura. Nem csak azért, mert itt született, és itt élte le élete nagy részét. Persze, közben azért elutazott párszor Párizsba, hogy körbenézzen, mi folyik a festészet fővárosában. Nem csak élt Krakkóban, vagy 10 különböző lakásban (amelyek ablakából folyamatosan festegette a várost), hanem át is alakította a várost. A Wawel-t is átépítette volna , ha hagyják, a múzeumban megtekinthető a terv makettje. De végül csak a homlokzatoknál, belső tereknél és templomoknál maradt. Tervezett még színpadot, kosztümöt is, színdarabot és verseket is írt...

Krakkó gótikus karakterét is gyorsan átérezte. Az 1850-ben leégett Ferences-templom belső tereit és üvegablakait középkori szellemben tervezi újra: hatalmas mesterségbeli tudást, hagyománytiszteletet és a jelenre koncentráló szellemet visz a 700 éves épület falaira. A szecessziós virágdíszítés és a lángoló üvegablakok pontosan oda kerültek, ahova kellet. A főtéren a Mária-templom üvegablakait úgy rekonstruktuálja, hogy a megmaradt középkori darabokat beépíti a saját kompozíciójába.




A vallásos témákkal párhuzamosan készülnek a "világi" képek is: miközben Lvovban üvegablakot épít Szűz Mária képével, szép lassan megszületik az Anyaság-sorozat terve -- ezek emblematikus Wyspiański-képek. Megfesti a krakkói művészkörök színe-javát, és önmagát is, sokszor. Párhuzamosan elemzi önmagát festményen és versben. Látjuk, ahogy fiatalon hazatér Párizsból, és látjuk, ahogy 8 év múlva már harapódzik el rajta a szifilisz...





Tehát a város és a művészkörök. A lépcsőházat XIX. század közepi városfotók díszítik, abból a korból, amikor a város kezdett rádöbbenni saját szépségére. A felső emeletek egy részét pedig a Krakkói művészek egyes számú szponzorának, Feliks Jasieński-nek a szobái és portrégyűjteménye foglalja el. A Manggha művésznéven ismert mecénás ugyanis imádta magát megfestetni, és arról álmodozott, hogy egyszer gyűjteményét kiállítják. Összejött neki. Persze az úr csinált mást is, például támogatta Wyspiańskit, meg mellesleg összegyűjtött pár ezer japán fametszetet, amivel nem kis lökést adott a lengyel modernizmusnak.



Praktikus infó: a múzeum a Rynek-ről nyíló Szczepańska utca 11 szám alatt található; belépő 8/4; vasárnap elvileg ingyenes.

varsói hangulat-képek

A városukat szerető varsóiak nem kevés blogot üzemeltetnek, bőven van miből szemezgetni. Elsőnek egy fotóblogra hívnám fel a figyelmet: Syreny Gród (a szirén-vár, kb.)

építészet 2: Arany teraszok

A felhőkarcolókkal megtűzdelt központ második legismertebb épülete a kultúrpalota után minden bizonnyal a ZŁote Tarasy (Arany Teraszok) névre hallgató komplexum. Az oka ennek igen egyszerű: a XXI. századi épületbe mindenki bemehet, mivel az alsó szinteken a város legnagyobb (és legközpontibb fekvésű) bevásárlóközpontja kapott helyet.



A főpályaudvar mellet álló épület egyébként már attól is érdekes, hogy egy átlagos varsói járókelő valószínüleg nem tudná lerajzolni. Nem azért, mert olyan bonyolult a formája, hanem mert a több részből álló tömb minden oldalról más arcát mutatja. Fentről nézve két félköríves blokkot látunk amelyek körbefogják a köztük elhelyezkedő bevásárlóközpontot, innen leginkább egymásra dobált építőkockákra hasonlít az épület; a kultúrpalota alól nézve az Intercontinental egyenes tornya alá hajló görbe torony tűnik fel; közelebb lépve pedig a látómezőnket teljesen betölti a bevásárlóközpont hullámos ablakrendszere.

A komoly pénzügyi negyed legjátékosabb épületével állunk tehát szemben, amely íves, hajlékony és még hullámzik is. Az építés majd' 10 évig tartott, nem kevés botránnyal kísérve, de ez talán már senkit sem érdekel. A tervező a Jerde partnerships mega-tervezőiroda, amely már harminc éve épít gigantikus városi tereket, bevásárlóköpontokat és megalomániás amerikai szállodákat.
Az építkezés deklarált célja a városközpont felpezsdítése volt, hiszen eddig főleg csak irodák voltak itt, és a pályaudvar környéke sem kifejezetten az úri közönséget vonzotta.



Összehasonlítva az iroda más projektjeivel a Teraszokat, egész szolidnak tűnik. Pedig nem az. A torony kidőlni látszik, az ablakok pedig mintha el lennének csúszva egymás felett. A teraszokat fedő kupola soha nem látott formájával a tervezők szerint a gravitáció hatását illusztrálja. Pont olyan, mintha egy gumilepedőre vasgolyókat dobtak volna, alulról nézve. Az üveg tetőszerkezetet szétágazó acéloszlopok tartják; ezeket a varsói parkok fái inspirálták. A 4788 blokkból álló szerkezet oly erős és olyan kialakításu, hogy a legnagyobb havazásban se szakadjon rá a vásárolgató tömegre, viszont a hó úgy gyűlik fel rajta, hogy alulról nézve felhős ég benyomását keltse. Éjszaka a kupola a belső fényeket tükrözi, és a mozgás ritmusában pompás kaleidoszkópként szolgál annak, aki felfelé bámul, miközben átmegy a McDonaldsból a Burger Kingbe.



A szintek kialakítása íves, és úgy néz ki, mintha spirált alkotnának a kupola alatt. Valójában nem ez a helyzet, az emeleteket mozgólépcsők kötik össze, ezek viszont olyan művészien vannak szétdobálva a kupola alatti űrben, hogy szinte minden erre vetődő turista lefényképezi őket. Szintén a tervezők szerint, a belső tér burkolására felhasznált anyagokat a város középületeinek homlokzata inspirálta, de ez talán már egy kicsit túlzás. Minden esetre nem rossz bent.

Az üzletek túl sok meglepetést nem tartogatnak, semmi luxus, csak a tipikus pláza-kínálat. Van Coffee heaven is, de hát hol nincs Varsóban?

A zsidó Varsó

Ha valami igazán eltűnt Varsóból a XX. században, az a zsidó város. Muranów városrész apró dombocskái a régi zsidóváros romjait rejtik maguk alatt; 400.000 lakosával ez volt New York után a világ második legnagyobb zsidó közössége.



A zsidókat először a XV. században találjuk meg, erről tanúskodik a térképekről azóta eltűnt Żidowska ulica. A század végére kitiltják őket a központból és a város határában található tanyákra kényszerülnek, a belvárosból pedig eltűnik az első zsinagóga. A következő három században is folyamatosak a támadások a zsidó lakosság ellen; a város porosz megszállása idején (1796-1806) végül elkezdik megtűrni őket, amennyiben megfizetik a "kóser-adót". A XIX. század során szép lassan kialakul a zsidóváros, és a század végén már a lakosság harminc százalékát zsidót teszik ki. Egész a második világháborúig a város teljes jogú polgárai.

A zsidóváros az óvároshoz simult nyugatról; körülbelül a mai Muranów városrész. Két részre oszlott: az egyikben főként ortodox zsidók éltek, itt nyugalom és béke honolt, a lakbér csekély volt a kereskedők jóléte pedig szerény. Péntek este körbejártak, hogy ellenőrizzék, mindenki abbahagyta-e a munkát. A város másik felén zaj volt és állandó rohangálás; a boltok roskadoztak az árutól és minden lakás egyben raktárként is szolgált. Itt éltek a szorgos haszidok, és itt virágoztak a különféle szocialista és cionista eszmék.

Azután 1940-ben a nácik kihirdették, hogy zsidó negyedet hoznak létre. Százezer nem zsidó lakos kitelepítése után fallal vették körül a városrészt, és létrehozták a nagy illetve a kis gettót. Itt félmillió embert zsúfoltak össze, rettenetes körülmények között. Mivel nem volt elegendő étel, sem más árú, virágzott a csempészet és a feketekereskedelem. Mindezek ellenére az élet még a gettó falai között sem szűnt meg teljesen; az emberek ingyenkonyhákat, iskolákat üzemeltettek; újságokat adtak ki és koncerteket is rendeztek. Miután már 300.000 embert elszállítottak a koncentrációs táborokba, 1943-ban kitört a gettó-felkelés. A nácik utcáról utcára járták a gettót, és leszámoltak a felkelés résztvevőivel és mindenki mással is, aki életben maradt. 1944-re a gettóból semmi sem maradt, leszámítva három millió köbméter törmeléket. Az egyetlen éppen maradt épület egy templom, amelyet a nácik raktárnak használtak.

A háború utáni helyreállítás során az új kerületet szándékosan a gettó romjaira építették, hogy a dimbes-dombos utcák örökké emlékeztessenek a város szörnyű múltjára. Az épületek letisztult és visszafogott terveit azonban gyorsan felváltották a szocreál építészet formái, így a kerület ma nem tölti be annak a gigantikus emlékműnek a szerepét, amit szántak neki.



Így a zsidó Varsó teljesen eltűnt a háborúban, ma a városban megtalálható élő zsidó kultúráról nem igazán beszélhetünk. Azonban van néhány hely, amelyeket felkeresve a város zsidó múltjának a nyomába eredhetünk.

A varsói gettó hőseinek emlékműve



Umschlagplatz

A gettó falai



A Nożyk zsinagóga



A zsidó történeti intézet

A temető

építészet 1: A Tudomány és Kultúra Palotája

Mi mással is lehetne kezdeni a modern építészetet bemutató sorozatot, mint a város egyes számú felhőkarcolójával? (Pałac Kultury i Nauki)

A Tudomány és Kultúra Palotája a Szovjetunió ajándéka az ötvenes években romjaiból épp újjáépülő Varsónak. A legenda szerint a városvezetés még választhatott volna metrót is, de a palota valahogy jobban tetszett. Az mindenesetre biztos, hogy a lengyelek megelégedtek volna egy 120 méteres változattal, de ez nem volt elég reprezentatív a szovjeteknek. Az épületet Lev Rudnyev tervezi, az orosz szocreál megaépítészet egyes számú építésze (ő építi a moszkvai Lomonoszov egyetem kísértetiesen hasonló tömbjét is). A palota leírásai sosem felejtik el megemlíteni, hogy a tervező (tervező csoport) beutazta egész Lengyelországot, hogy megismerve a helyi építészet motívumait felhasználja azokat a kultúrpalota épületén. (Biztos ott vannak, de azért mégsem egy Vajdahunyad-vára...)

Az 55-re elkészülő komplexum építése előtt egy kisebb kerületnyi régi házat bontottak le, eltüntetve a régi Varsóból azt a keveset, amit a háború meghagyott. Az acél szerkezet a Szovjetunióból érkezett, csakúgy mint a munkások jó része. A hároméves építkezés során 16-an haltak meg, a nyitás utáni években pedig még heten ugrottak le a kilátó teraszról; azóta van korlát.



Azon kár vitázni, hogy szép-e az épület, mert nem az; viszont ettől még tele van érdekes részletekkel. A bejáratot Mickiewicz és Kopernikusz szobrai díszítik, körbejárva a falakat pedig több tucat újabb, különböző foglalkozásokat és művészeteket szimbolizáló alakot találunk. Az embert maga alá temető oszlopcsarnokokban bolyongva hamar kialakul az érzés, hogy egy katedrálisnál járunk, és ez igazából nincs is túl messze az igazságtól. Így hát a belső tereken sem spóroltak az építők: a látogatót lenyűgözik a monumentális terek és a számtalan nemes anyag.



Volt arról szó, hogy lebontsák a városra rátelepedő szörnyet; ehelyett az lett, hogy a kilencvenes évektől fogva körbeépült újabb magasházakkal. Így azt, hogy ma Varsó Európa harmadik legmagasabb városa, valószínűleg Sztálinnak is köszönheti. És hogy mi van ma a palotában? Két színház, két múzeum, diszkó, mozi, koncert- és konferenciaterem, kiállítótér, és a kihagyhatatlan harmincadik emeleti kilátóterasz. A palota alatt húzódó parkos Felvonulási Térre érkezik meg a vonattal érkező utas, és erre közelíthető meg a mókás kinézetű Zlote Terasy bevásárlóközpont is. Egyszóval a hely mára remekül be lett lakva, sőt, a PKiN ma már műemléki védelem alatt áll. És még valami: a palota pályaudvar felőli sarkánál, ahol az éjszakai buszok megállnak, van egy kis piros bódé, ahol a város legjobb zapiekanká-ja kapható.

Főnix-város

Azt is szokták mondani, hogy Varsó unalmas, mert csak blokkokból áll, műemlék alig van (ami meg van, azt az ötvenes években építették újra).
De hát épp ez a jó benne!
Mintha egyszerre két városban járna az ember: a mai, mű-belvárosból és vasbeton dobozokból álló tér mögött jelen van a régi város. Amit látsz, az nem az egyetlen Varsó, mert létezik egy másik, eltűnt város is, amire lépten nyomon emlékeztetnek a falmaradványok, emléktáblák és utcanevek.

A mai Varsó a régi helyén maradt romtengerből nőtt ki, mint valami mesebeli főnix-madár. A Palota-tér tőszomszédságában (még egy darabig látható) fotókiállítás ezt a kiemelt pillanatot mutatja meg: a régi varsó hulláját, amiből pár tíz év mulva kinő a mai (és még ma is hogy nő!). Hogy izgalmasabb legyen, a régi fotókat az alkotók összefotosoppolták az utcák mai képével. Íme tehát, miből lett a Főnix-város!

* * *

A rommá lőtt belváros, háttérben a mai sziluettel:





Ez egyetemi templom feljárója, egy belvárosi részlettel:





A közkedvelt Pálmafás-kereszteződés:


Szenzációs kép: látjuk a régi (talán még a mainál is merészebb) központi pályaudvar maradványait:






Még vagy harminc fotó található a kiállítás honlapján, sok-sok kiegészítő információval!

egy kis kultúra -- egy nagy múzeum

Minden fővárosban van Nagy Galéria, tehát Varsóban is. Mivel úgyis esik az eső (jó indok, non-stop esik), úgy döntöttem ideje megnézni, mit tud nyújtani a a lengyel festészet a túlhajszolt városi életbe belefáradt látogatónak. Lássuk tehát: Varsói Nemzeti Múzeum.

Először is: haaaatalmas, funkcionalista épületet. Vagyis, szürke és fenyegető betontömböt. Az alaprajz egy hatalmas, négyágú E-betű, a főbejárat hatalmas vaskerítésen és 1984-stílusu belső udvaron keresztül közelíthető meg. Persze nekem azért még tetszik. A harmincas években épült, előtte a múzeum elődje az egyetemen lakott, aztán a 20-as évekre már volt saját épület, ami persze lebombáztak.

Nem csak a régi épület pusztult el, hanem a gyüjtemény jó része is. Vagy elvándorolt Németországba. A háború alatt a múzeum leginkább azzal foglalkozott, hogy dokumentálja: mi nincs meg. Az újjáépítés során szép lassan visszavándoroltak a művek is, sőt egy kicsit több is: négyszeresére sikerült felduzzasztani a kollekciót a háborút előttihez képest. Így ma már megint van minden, lengyel és európai festészet egyaránt, ókor, középkor, satöbbi.

Az épület belseje nem túl meglepő, klasszikus múzeum-elrendezés: nagy előcsarnok, díszlépcső, tágas termek. Sok márvány, sok dívány.

A legizgalmasabb rész persze a Faras-gyüjtemény. A hatvanas években az Asszuáni gát építése miatt nagyszabású régészeti kutatások folytak, és a lengyel régészek Núbiában VI. századi keresztény templomokra bukkantak. A leletekek elosztották a résztvevő országok között, így 72 óta Varsóban van Európa legnagyobb afrikai keresztény gyüjteménye. Főleg freskókról van szó, amiken izgalmas módon keveredik az egyiptomi, a görög és a bizánci tradíció. Vidám, nagyszemű alakok, arányosan, finoman megrajzolva; nyoma sincs sem az ikonok későbbi komorságának, sem a kora középkor aránytalan figuráinak.

Ezek után átsétálva a középkori részbe kisebbfajta sokkban lesz részünk: színorgia, burjánzó gótika, vérfürdő. Innen a Szent Barbara vértanúhalálát bemutató oltár híresült el, nem hiába: tényleg durva.

A XIX. századi lengyel művészet is izgalmas persze, monumentális csatajelentből és mitológiai seregszemléből igazán nincsen hiány. Álljon itt példának Henryk Siemiradzki vásznáról egy részlet:


A századforduló (szintén szuper-érdekes) után menetrendszerűen megtekinthető az összes XX. századi irányzat lengyel változata; nekem persze a legjobban a jaj de vörösre festett teremben található szocreál tárlat tetszett. Íme, a disznópásztornő, háttérben a Tejbár című festménnyel.


És végül egy praktikus infó: szombaton a belépés ingyenes, fényképezni pedig szabad (bez flaszky).

még több benyomás

Káposzta, sör, művészet és történelem, közép-európai metróélmény...

az első 7

1. Nekem Varsó az a felhőkarcoló. Három nap óta minden fényképen rajta vannak, folyamatosan körülöttük kószálok. Az óvárosba is jó persze elmenni, de a legszebb látvány itt is az, amikor egy kis utcába benézve a végén megpillantom valamelyik tornyot.

2. Meg persze a blokk, vagyis a panel. Mivel a panel szürke, muszály valamivel feldobni a hangulatot: színes reklámot mindenhova és színes ruhát az emberekre!

3. A felhőkarcoló mellet remekül megfér a lerobbant panel/századfordulós ház – erről kimerítő fotókiállítást lehet megtekinteni a Swiętokrzyska metróaluljáróban. Ugyanígy a yuppiek mellet remekül megférnek a lepattant alakok is, akik fel-aló kószálnak a tornyok tövében; udvariasan kérnek pár zlotyt és odébbállnak.

4. 3 euróért minden minden második sarkon trendi környezetben ihatunk egy papírpohár kávét / a másik lehetőség, hogy ugyanebből a pénzből háromfogásos (leves+étel+ital), zsírban tocsogó, sok káposztát tartalmazó ebédhez jutunk egy TejBárban.

5. Sétálni éjszaka kell, mert nappal félóránként változik a tűző nap és a vihar, este viszont az 50 éves óváros romantikus, a felhőkarcolókon pedig különböző fény-mutatványokat mutatnak be az üzemeltetők.

6. A metró divatos és tiszta, lehet rajta gyakorolni a párizsi stílusú beengedőkapun való átlendülést. Ugyanennyire divatos húzás nem kivenni a táskából a mágneses beengedőkártyát, hanem csak úgy lazán átpenderíteni rajta, mindenestül – így is beenged a szerkezet.

7. Az is gyanús egy kicsit, hogy az eddig felbukkant lengyelek jelentős része vagy jön valahonnan, vagy épp készül valahová. A metrón tábla figyelmeztet, hogy az angliai vendégmunkáról ne hozzunk haza magunkkal HIV vírust, ha lehet.